Mozgalmas hétvégén vagyunk túl.

A hétvégével megkezdődött a gyermekbajnokság U12 csapatainak bajnoki fordulói, amelyet mindjárt itt szeghalmon rendeztünk meg. Első mérkőzésünket a Túrkeve VSE csapata ellen játszottuk amelyen rengeteg hibával játszottunk, de így is 15-9-re megnyertünk. A második ellenfelünk a Mezőtúri AFC Syngenta csapata volt amely ellen már kezdtek csapatként játszani a lányok, amelynek eredményeképpen 23-7-re megnyertük a mérkőzést. NB II- es csapatunk szintén hazai környezetben fogadta a Mezőtúri AFC Syngenta csapatát. A mérkőzést nagy iramban kezdte mindkét csapat, de a nagy rohanást a mieink jobban bírták.

Az első félidő végére már 19-14-es vezetésre tettünk szert amit a második félidőben növelni tudtunk. A végeredmény 41-32. Igazi csapatmunka volt jól működött mind a védekezésünk minda támadásaink mindenki hozzátette a magáét ehhez a győzelemhez.Örülünk, hogy a hazai környezetben ilyen szép számmal megjelentek a szurkolóink és biztattátok lányainkat.

Vasárnap U14-es csapatunk Békéscsabára utazott ahol a Gyulasport NKFT csapatától egygólos 14-13-as vereséget szenvedett. Majd második mérkőzésünket a Szarvasi NKK csapata ellen 19-15-re megnyertük.

Ifjusági II osztályú csapatunkal Egerben az Eszterházy SC csapatával játszottunk egy elég izgalmas mérkőzést.A házigazdának mindjárt az elején sikerűlt 3-4 góllal meglépni, de a rengeteg eladott labda, technikai hiba ellenére is sikerűlt 14-14-es első félidőt produkálni. A második félidőben kissé feljavúlt a játékunk és sikerűlt is két góllal meglépnünk. A mérkőzés utolsó másodperceiben  emberhátrányba kerűltünk, de így is adódott lehetőség a kétgólos győzelemre, ami elmaradt az ellenfél üres kapus góllal kiegyenlített így 27-27-es döntetlen született. Egy nagyszerű hétvégén vagyunk túl és a jövőhét még ennél is mozgalmasabb lesz. Ezúton is gratulálunk a lányoknak, az őket felkészítő edzőknek, és nem utolsó sorban a szurkolóinknak!

 

IFI II osztály
NB II